Kerti tó

Tavirózsák: Érdemes-e ősszel ültetni?

mikor ültessünk tavirózsát
tavirózsa ültetése kerti tavunkba az őszi időszakban

Ahogy közeleg az ősz, a tavirózsák is lassan felkészülnek a telelésre. Ilyenkor elgondolkodhatunk azon, hogy egy-egy tővel bővítsük-e még gyűjteményünket. Most még érdemes újabb növényt vásárolni, mert ha megfelelően ültetjük, a következő tavasszal hamar növekedésnek indul majd, és sokkal korábban fog leveleivel árnyékot biztosítani a tónak és virágokat hozni, mint egy frissen ültetett tavirózsa tő. Nézzük meg a tavirózsa ültetés szabályait röviden!

 

Hogy hogyan kell helyesen tavirózsát ültetni?

Mielőtt a tavirózsa bekerül a tóba először egy, a növekedést elősegítő ültetőközegbe és konténerbe kell ültetni.

Mindenképpen érdemes figyelni arra, hogy a tavirózsák számára megfelelő tápanyagban gazdag tavi földet válasszunk. Növényeink gyökereiken keresztül veszik fel a tápanyagot, ezért főleg az első időszakban szükségük van az extra növénytápra.

FIGYELEM! Ha ősszel ültetünk, akkor a tavi földön kívül ne használjunk növénytápot, mert a tavirózsák a téli időszakban nyugalmi állapotban vannak. A tavaszi növekedéskor kell segíteni őket az “extra lökettel”!

Válasszunk körültekintően nagy méretű ültető konténert. Erre alkalmas a 35 cm-es szögletes ültetőkosár, mely teret enged a növény gyökérzetének, de nem futja be a tavunk teljes felületét. Ha biztosra akarunk menni ne feledkezzünk meg a kosárbélelő juta használatáról, így biztosan nem mosódik ki a föld a vízbe. Először töltsük meg az ültetőkosarat 3/4 részig földdel, majd ültessük bele a tavirózsa tövet csúccsal felfelé. Ezután töltsük meg a kosarat kaviccsal, úgy, hogy a rizóma csúcsa kilátszódjon, hogy meggátoljuk a tápanyagok gyors vízbe oldódását, valamint a föld kimosódását.

Még a szárazföldön öntözzük jól meg, hogy a föld teljesen átnedvesedjen. Most, hogy a tavirózsa megfelelően el van ültetve , készen áll a tóba helyezésére.

Engedjük bele lassan az ültetőedényt kb. 45 fokos szögben a tóba, hogy a buborékok kimenjenek belőle, majd helyezzük le a megfelelő helyre.

Mi számít megfelelő helynek a tavirózsák számára?

A legtöbb tavirózsa fajta kedveli a közvetlen napfényt. Ideális, ha legalább napi 6 órát éri őket a fény, de bizonyos árnyéktűrő fajok már 4 óra napfény hatására is szépen fognak fejlődni és virágozni.

Mélység tekintetében minden tavirózsa fajta mást kedvel, így mindig a tavunk adottságaihoz válasszunk növényt!

Ha kíváncsi vagy a többi mocsári növény ültetésére, akkor olvasd el cikkünket a témában!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük